„Archaeológiai szempontból hazánk egyik legérdekesebb és legnevezetesebb pontja a nógrádmegyei Piliny. Halmainak termékeny rögei alatt a történelemnek nagyon sok és nagybecsű emléke nyugodott századokon, ezredeken keresztül.” (báró dr Nyáry Albert)

E találó és a mai napig érvényes megállapítás szellemében, Piliny község határában feltárt régészeti emlékek felelevenítésének következő fejezetét egy újabb korszak, a Borsóson feltárt szkíta temető és a szkíták rövid bemutatásával folytatjuk.

A pilinyi Várhegyen, a későbronzkor időszakában létesített erődített települést valamikor Kr. e. 800 környékén felhagyták, a korszakból ismert nagy temetőkbe (Piliny-Borsos, Nagybátony, Zagyvapálfalva) ekkor helyezték el utolsó halottaikat. A bronzkor végét egy új fém tömeges megjelenése és gyártása jelzi: a vasé, mely  új korszakot és egyben új fejlődést hozott az egész Kárpát-medencében. Egyelőre bizonytalan megyénkben a későbronzkorból a vaskorba vezető átmeneti időszak régészeti megítélése, az újabb, Nógrád megye területén (Ludányhalászi, Salgótarján – Ipari park) végzett ásatások azonban azt a feltevést erősítik meg, hogy a bronzkor végén nem szűnt meg az élet, hanem új népelemek, közösségek megjelenésével egy átmenetiséget magában hordozó kora vaskori kultúrkör alakult ki. Az átmenetiséget jelzi, hogy még használják a bronzot, de mellette igényes kivitelű vastárgyakat készítenek, valamint egy újabb vívmányt és technológiát is elsajátítanak: ez pedig az edények korongolásos technikája.

Ennek az átmeneti, koravaskori időszaknak a bizonyítottan keletről érkező, lovasnomád életmódot folytató, iráni nyelvet beszélő szkíták vetnek véget, akik i. e. VI. században hozták létre nagy kiterjedésű temetőjüket a mai Piliny közelében. Az ásatások vezetője - hasonlóan a Várhegyen végzett kutatásokhoz - a bevezető sorok írójának édesapja, Nyáry Jenő volt, aki több száz szkíta sírt tárt föl, saját költségén. Sajnos az ásatások eredményeiről – az ép leletek begyűjtésén túl – egyéb információt nem közölt. Az 1876. évi budapesti Nemzetközi Régészeti és Embertani Kongresszus kiállításán szereplő tárgyak alapján azonban több kutató is fölismerte, hogy a Piliny határában előkerült leletek a Dél-Oroszországban feltárt szkíta kurgánokból előkerült leletanyaggal szoros hasonlóságot mutatnak. E több ezer négyzetkilométernyi területen kialakult régészeti műveltség nem alkotott egységes kultúrát, területenként eltérő, kisebb – régészeti értelemben vett – kulturális egységeket kell elképzelnünk. A görög történetírók, elsősorban Hérodotosz leírásában agathürszosz, szkíta, szaka és szauromata elnevezésekkel találkozunk, melyek azokat a görög világtól északra elterülő területeken élő törzseket jelzik, amelyek egy kora vaskori, lovasnomád - szkíta - műveltség jellegét hordozták magukban.

A Pilinyben feltárt szkíta temető sírjai hamvasztásos rítusúak, ugyanakkor pl. az alföldi temetőkben vegyes rítussal (hamvasztásos és csontvázas) találkozunk. A sírokból előkerült leletek alapján egy jellegzetes lovasnomád életmódot folytató közösség képe rajzolódik ki. Ezt bizonyítják az Alföldön feltárt felszerszámozott lovakat is tartalmazó sírok, valamint egyéb, a lovas nomád életmódra utaló leletek, pl. háromélű bronz nyílhegyek, vagy az egyik egyedülálló kidolgozottságú tegezveret Mátraszeléről. A férfi sírok jellegzetes mellékletei a vasból készült kések, bronzból és vasból előállított övcsatok, ezüst fülbevalók, vas lándzsahegyek, fokosok. A női sírokban elhelyezett mellékletek egy része ékszer: szines paszta- és üveggyöngyök, bronzból készült hajkarikák és karperecek, valamint használati eszközök, pl. orsógombok.

Amennyire jól ismerjük a szkíták régészeti adatokból rekonstruálható temetkezési szokásait, és azok leírását a történeti forrásokból, annyira kevés régészeti adattal rendelkezünk egykori településeikről. Az utóbbi években Nógrád megyében folytatott ásatások során több mai település határában sikerült a szkíták egykori településeit feltárnunk (Balassagyarmaton és Ludányhalásziban). Az eredmények alapján félig földbe mélyített, viszonylag kis méretű (4-5 m² alapterületű) ágasfás-szelemenes tetőszerkezetű házakat rekonstruálhatunk. A házakból nagy mennyiégű vas- (kések, csiholók, tűk) és bronztárgyak (nyílhegyek, tűk), valamint szép kidolgozású kézzel és korongon készült kerámiák kerültek napvilágra. A megyénk területén, az újabb ásatásokból előkerült leletanyag tudományos feldolgozása és értékelése fényt vethet annak az időszaknak a történetére, melyet eddig sajnos csak szórványos adatokból ismerhettünk.

Guba Szilvi
régész-főmuzeológus

• Előző
• Tovább