A Múzeum Kovács Margit gyűjteményének gyarapodása
A szentlőrinckátai földműves családból származó Balázs Lajos a szécsényi mezőgazdasági iskolában tanult 1958 és 1963 között. A ferencesektől elvett, és iskolává, kollégiummá alakított kolostorépület légköre hatással volt az ifjúra, és később is vissza-visszajárt városunkba. Az 1970-es évek elejétől a közelmúltig Szentendrén élt. Ott Kovács Margit művészete ragadta magával, akinek alkotásait az egyetemes művészet legkiválóbbjai közé sorolja. Kerámiáit keresni és vásárolni kezdte a műtárgypiacon. 2016-tól immár negyedik alkalommal ajándékoz plasztikákat a Kubinyi Ferenc Múzeumnak egy önálló gyűjteményi egység és állandó kiállítás megalapozása céljából.
Kovács Margit (Győr 1902 – Budapest 1977) keramikus, szobrász, a modern magyar kerámiaművészet egyik megteremtője. Budapesti, bécsi, müncheni iskolák után Dániában és Franciaországban volt tanulmányúton. Egyaránt mestere a körplasztikának és a domborműnek, az agyagbavésett rajzos csempéknek, korongolt és felrakott edényeknek, a mázak finoman árnyalt keverésének. A korongozás technikáját és az érzékeny plasztikai formálást egyesítve tanulmányai után Kovács Margit olyan alkotások sorát kezdte létrehozni, melyek szerencsésen oldották fel a képző- és iparművészet tradicionális műfajhatárait. Alkotómunkásságának középpontjában a Teremtés és az ember áll. Témaköre kifogyhatatlanul gazdag, változatos: biblikus kompozíciók, reális hangvételű portrék, groteszk figurák és zsánerképek, népdalillusztrációk, zsúfolt díszű korsók, tálak. Világa összességében egységes hatású, sajátosan egyéni hangú, hazai talajban gyökerezik, ugyanakkor modern és európai. Életműve befejezett, csodálatos egész; zaklatott, idegtépett korban törékeny tökéletesség. Kovács Margit rendkívül gazdag életműve, bensőséges szellemiséget és lelkiséget sugárzó művészete egyedülálló hangot képvisel kortárs kerámiaművészetünkben.
Mindezeket figyelembe véve hálásak vagyunk és ez úton is köszönjük Balács Lajos művészet- és múzeumpártoló tevékenységét. A mostani adományozással Galamb, Muzsikáló leány, Égre tekintő, meditáló asszony, Lábát dézsában áztató Zsuzsánna és A Szent Szűz Isteni Gyermekével plasztika került a gyűjteményünkbe. Ezek az alkotások is képviselik Kovács Margit művészetének ama jellemzőjét, hogy a plasztikák egyszerre mutat hétköznapi jelenetet, és egyszerre repít a természetfelettibe, illetve mitikus távlatokba, aminek így a szocializmus évtizedeiben is érvényt tudott szerezni.
Például a lábával dézsában lubickoló Zsuzsánna nem csak egyszerűen napi tisztálkodást végez, hanem utalhat az Istenfélő Zsuzsanna ószövetségi esetére. A történet szerint Zsuzsanna szépséges nő volt a zsidó asszonyok között, de ugyanakkor erkölcsös és istenfélő. Ez időben két módfelett korrupt bíró működött a zsidó igazságszolgáltatásban. Férje házában tartották a bíráskodásokat. De a két vén Zsuzsanna miatt is járt oda, bár titkolták a vágyukat. Egyik nap külön-külön elsettenkedtek a férj házához, ahol végül összefutottak. Mivel mindketten azonos érzést tápláltak az asszony iránt, megvallották egymásnak, ezért elhatározták, hogy egy alkalmas pillanatban lecsapnak Zsuzsannára, és ha kell, erővel szeretkezésre sarkallják. E napon szörnyű hőség volt, ezért Zsuzsanna úgy döntött, megfürdik a gyümölcsöskertben, ahol elrejtőztek a vének is. Zsuzsanna elküldte szolgálóit, hogy olajat és kenőcsöt hozzanak neki, az ajtókat pedig bezáratta. Ekkor a vének fogták magukat, és odafutottak hozzá. Egyenesen elmondták lelkük titkát, és mivel a kertajtók zárva voltak, ezért nem láthatta őket senki, így nyugodtan egymáséi lehettek volna. De ugyanakkor megfenyegették, ha nem hajlandó átadni nekik teste bájait, tanúskodni fognak ellene, hogy egy fiatal fiúval házasságot tört itt. Zsuzsanna nem állt kötélnek, tudván, hogy amit tenne, halálos bűn, s megpróbált segítségért kiabálni, de a vének éppúgy segítségért kiáltoztak, mintha valakit el akarnának fogni. A szolgák berohantak, és a vének nyomban vádolni kezdték. A szolgák elszégyellték magukat, hogy miket beszélnek úrnőjükről. Zsuzsannát őrizetbe vették.
A vének hamisan tanúskodtak Zsuzsanna ellen, miszerint ők tanúi voltak annak séta közben, hogy Zsuzsanna két szolgálóval bezáratta az ajtókat, a szolgákat elküldte, és bájait átadta egy fiatal fiúnak, aki elrejtőzött a gyümölcsösben. Ők tetten érték őket, és próbálták az ifjút is elfogni, aki azonban kereket oldott. Az akkori zsidó jogszokás azt mondta ki, ha legalább két ember ugyanazt állítja, az már elegendő bizonyíték. Zsuzsannát ezért halálra ítélték, de ő Istenhez fohászkodott, kérve őt, hogy igazolja ártatlanságát. Isten elküldte ezért Dánielt, aki akkor még fiatal volt. Dániel úgy állt ki, mint teljesen független bíró. Dániel megfeddte a zsidókat, hogy nem tartottak alaposabb vizsgálatot, és csak úgy meghallgatták a két vént. Ezért utasítást adott arra, hogy a két bírót válasszák szét, hogy külön hallgassa ki őket. Dániel az első kihallgatásánál ráparancsolt, hogy mutassa meg, mely helyén a kertnek érték tetten Zsuzsannát. A vén mást nem tehetett, egy mézgafát jelölt meg a tett helyszínéül. Aztán a másik vén aljasságait is felfedte. Felszólította őt is, hogy adja meg a tett pontos helyét, de ő egészen más helyet, egy tölgy környékét jelölte meg Zsuzsanna és az ifjú szerelme színhelyének. Ezeket az ellentétes vallomásokat tanúk előtt tették, így mindenki hallhatta az igazságot. Zsuzsanna rokonai és férje számára nagy volt az öröm, hogy megmenekült, a két vént pedig a mózesi törvények értelmében halálra ítélték hamis tanúzásért és házasságtörés szándékáért.
Dr. Limbacher Gábor
múzeumigazgató