Események

Időszaki kiállítások - meghosszabbítva

A Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete kezdeményezésére és közreműködésével június 19-én nyílott meg Kárpáti Veronika csipkekészítő, oktató önálló kiállítása. A tárlat közönség sikerére tekintettel, augusztus végi zárás helyett meghosszabbítottuk a nyitva tartását. Ez úton is köszönjük Török János egyesületi elnök úrnak, a közreműködő tagoknak és a művésznek az értékes kiállítást, amelyet még az ősz folyamán is láthatunk.

 

Hasonlóan sikeres a Megtartó család című időszaki kiállítás. Az idősebb látogatókban megelevenedik gyermekkoruk élménye, amikor az otthon világában a lakás központja a sublóton kialakított házi oltár, vagy néhol még a szent sarok volt. A tisztaszoba még a ház szent térségének számított, ahol a családi képeket a szentképek köré és oltalmába helyezték. A fiatalokat is megérinti a szakrális mintájú családi élet és tárgyi világ légköre, sokan szeretnek ott időzni.

A Templomerődök – erdélyi műveltség című időszaki kiállításunk erdélyi erődtemplomok fényképei mellett háztartási eszközöket, viseleti darabokat, lakásbelső tárgyait, lakástextileket, bútorokat mutat be, amiket Nógrád megyében élő magángyűjtők vagy áttelepült honfitársaink kölcsönöztek a kiállítás számára. A tárlat népszerűségét – túl azon, hogy utal Szécsény  és térsége egykori székely gyökereire – növeli, hogy újra belülről is megtekinthető a Nyugati Bástya gyönyörű épülete, és az erkélyen elénk táruló panoráma. A látni valók azonosításában Szenográdiné Végh Erzsébet tűzzománc képei segítenek.

Mindkét kiállítás október végéig látogatható.