Események

Újra nyílik a Nyugati bástya

A Kubinyi Ferenc Múzeum Szent Iván ünnepére kiállításokkal újra nyílik a kastély melletti Nyugati Bástya június 20-án, szombaton délután három órakor.

A tervek szerint az épület mindhárom szintjére kiterjed a Templomerődök – erdélyi műveltség című kiállítás, melynek anyagát több magánszemély, köztük Gyenes Tamás, Lengyel Ágnes, Limbacher Gábor, Paluch Norbert és Szenográdiné Végh Erzsébet műtárgykölcsönzése biztosítja. Ahogyan a Nyugati Bástya egykor védelmi célt szolgált, úgy veszély esetén az erőd templomok is a település lakóit és ingóságait védte. A kiállításban fényképeket láthatunk erdélyi magyar és szász templomerődökről. Szintén az erdélyi műveltségbe engednek bepillantást azok a kultikus, viseleti, lakás berendezésére szolgáló és egyéb használati tárgyak, amelyek megjelennek majd a tárlaton, pincétől az emeletig.

Panoráma című állandó kiállítás is nyílik ugyanekkor. Szenográdiné Végh Erzsébet tűzzománcon örökítette meg a Nyugati Bástya emeletén körben elénk táruló gyönyörű látványt. E képek megmutatják és azonosítják a látogatók számára mindazt, amit látunk: a határon túli településeket, Petőt és Szécsénykovácsit, a hegyeket, délre pedig a belváros nevezetes épületeit.

Az épület és környezete megújítása a Szécsényi Városüzemeltetési Nonprofit Kft és a Szécsényi Városfejlesztő Nonprofit Kft. munkatársait dícséri.