100 éve él Magyarország szétdaraboltságban. Nagyhatalmi döntéssel Magyarország területéből a létrehozott Csehszlovákia, Lengyelország, Románia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Ausztria és egy ideig Olaszország is részesült. Országunk 93000 km2-re csonkult, nemzetünk széttagolva az utódállamokban és majd az egész földkerekségen. Hazánk azonban ugyanaz, mint a Szózatban, Vörösmarty Mihály idejében!

Száz év után mit tehetünk? Mit tegyünk? Legyünk rendületlenül hívei!

Ragaszkodjunk a történeti Magyarország területére kiterjedő haza oszthatatlanságához, sosem feledve trianon igazságtalanságát! Tehát az utódállamokhoz került részek nem jelentenek, nem jelenthetnek magyarok számára külföldet, azok hazánk elidegeníthetetlen részei, elismerve, hogy az utódállamokat alkotó nemzetiségek számára is az. Az utódállamokat alkotó nemzetiségeket ne tekintsük idegen nemzeteknek, régi magyar hungarus szemlélet szerint együvé tartozunk, a Szent Korona polgárai vagyunk.
Ezért január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Kubinyi Ferenc Múzeumban helye volt a román, szlovák és ruszin kultúra bemutatásának is.
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta tartjuk. Kölcsey Ferenc január 22-én tisztázta le a Magyar Himnusz szövegét, s nemzeti imádságunkhoz igazodik a Magyar Kultúra Napja. Stayer László polgármester úr Wass Albertet idézve köszöntötte az ünneplő közönséget. Majd Nagyenyed környéki román táncokat láthattunk Paluch Norbert és Balázs Krisztina kiváló előadásában. A magyarságba szervesült német nemzetiséget képviselő Tanzen mit Herzen együttes is szerepelt a szendehelyi Német Nemzetiségi Általános Iskolából. Keringőket és polkákat adtak elő tehetséggel, fegyelmezetten és szépen.

Ezután Skuczi Nándor,  a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke mondott tartalmas köszöntő beszédet a Kárpát-medencei összetartozásról. Izgalmas része volt a szervezésnek, hogy vajon jönnek-e szlovákok arra a rendezvényre, amely címében is mutatja, hogy Szlovákia és a trianoni Magyarország egyaránt a közös haza, egy ugyanazon haza részei. Jöttek. Jöttek, és megtiszteltük őket: a szlovák himnuszt is lejátszottuk a magyar előtt. Lehet, újdonság volt hallaniuk: a szlovák himnusz dallama egészen közeli rokonságban áll Bartók Béla 1908-ban gyűjtötte magyar népies műdallal, az „Azt mondják, nem adnak engem galambomnak” kezdetűvel. Szlovákia címere is lényegében a magyar címer Golgotát mutató egyik fele. A szlovákok produkcióiban elhangzott énekek is szinte mind azonosak valamely magyar népdal dallamával. Mindez azt mutatta, azt jelenítette meg, hogy együvé tartozunk.
A Nagykürtösi (Veľký Krtíš) Művészeti AlapIskola Krtíšanček Tánccsoportja adott nagyszerű műsort Hrusov/Hrusói táncok, Plachtince/Alsópalojtai táncok, keletszlovákiai táncok, Kalotaszegi táncok és cigány tánc bemutatásával. Vezető tanáruk Lýdia Takácova. Ahol szlovák táncosok kalotaszegit mutatnak be, ott a jövőt reménnyel szemlélhetjük!

Hazánk felvidéki, mai államiság szerint szlovákiai részéből érkezett Jan Trebul'a, aki a Nagykürtös (Velky Krtís) környéki szlovák hangszeres és énekelt népzenét mutatta be. A gyűjteményében található 100 éves hangszereken kívül maga is készít furulyát és fujarát is. A fujara Európa talán legfurcsább, és egyben legnagyobb méretű népi fafúvós hangszere. Úgy tartják, hogy szlovák eredetű, - de ez vitatott. Ami biztos, hogy magányukban élő hegyi pásztoroktól ered, és hagyományos egyszerűségét több száz éve megőrizte. Átlagosan öt és fél láb, azaz 1,7 méter hosszú, bodzafából készült hangszer, mely alkalmas több mint 5 oktáv hangterjedelemre. Jan Trebul'a nagy sikerrel muzsikált és énekelt, minden tót ének és zene magyar megfelelőjét is dúdolni tudtuk, és énekelni lehetett volna.
Megtisztelte rendezvényünket Csúsz Péter úr, a Besztervebányai Önkormányzat elnöki megbízottja a déli magyar települések számára. Köszöntő gondolataiban megélten és igaz magyarként fogalmazta meg a szlovák-magyar együttélés természetes mivoltát, és a közös haza egységét, amelybe a mai Magyarország és Szlovákia egyaránt beletartozik.

Kárpátalját a Szovjetúnió idején onnan sokak közt Lemgerbe települt magyarok egyik leszámazottja, a tárogatóművész Schur Alexandr képviselte. A Krasznahorka vára és A csitári hegyek alatt hangszeres változatával igazi hazafias hangulatot teremtett.
A csallóközi magyarságot Németh Imre előadóművész képviselte, aki Rákóczi éneket és 17. századi énekeket szólaltatott meg. A gömöri palóc Zádorházáról származó Bettes István költő a Rákóczi-szabadségharc himnuszát adta elő, amit prózából ő ültetett át magyaros verseléssel.
Híves István zenetanár, igazgató Kodály gyűjtötte csábi népénekeket szólaltatott meg klarinéton. A Palóc Himnuszt az ő hangszeres vezetésével énekelte a közönség, a szétosztott szöveg segítségével. Majd a Paluch Norbert vezette Rimóci hagyományőrzők palóc táncokkal örvendeztették meg az egybe gyűlteket. E gazdag Kárpát-medencei kulturális csokor összegzéseként a zárszóban példák hangzottak el a szlovák és magyar nép összetartozásáról és közösségéről az elmúlt évszázadokból, majd a jövőt illetően megállapításra került: A közös keresztény mivoltunk adja a reményt a jövőnk fölött egyaránt tornyosuló vészjósló fellegekkel szemben. A magyarság körében régi otthonos gyakorlat a kulturális, etnikus sokszínűség és ezek összegzéséből mégis az egység. Így volt ez már honfoglaló eleink törzseinél, így a szászok, kunok, jászok stb. népcsoportok befogadásakor, mert a hungarus tudat egységesített bennünket, hogy mindnyájan a Szent Koronához, azaz a benne manifesztálódó Atyaisten, Fiúisten és a szenteket egyesítő SzentlélekIsten Szentháromságának oltalmazottjai vagyunk. Ilyen lelkülettel, ilyen kultúrával biztos jövő elé nézhetünk.

Szécsény, 2020. január 31. dr Limbacher Gábor, múzeumigazgató

• Előző
• Tovább